FOTÓK megtekintése

Bármelyik képre kattintás után sötét háttérrel a képek nagyobb formátumban is megtekinthetők, ekkor viszont a feliratok nem látszanak. Egér görgetéssel, lefelé, vagy alulról felfelé, vagy a képre kattintással egyenként végig nézhetők a képek.

2014. december 28., vasárnap

Diósgyőri vár felújítása

A Diósgyőri vár és környezete a "Diósgyőr - Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése" elnevezésű uniós pályázati projekt keretében megújult, melynek első látványos szakasza 2014. augusztus végére  fejeződött be, ekkor adták át ünnepélyesen a megszépült, újraépített diósgyőri várat. 
A vár újraépítésének folytatásaként került sor a"Lovagi tornák tere" majd a tőszomszédságában lévő Vásártér átadására, melyek szervesen kapcsolódnak a komplex vár - rekonstrukciókhoz.

A beruházásokról kezdettől készültek képek, melyek időrendben visszafelé haladva (2015. augusztus 20. - 2013. október 5. között) tekinthetők meg. 

A közeljövőben sem érnek véget a felújítások, melynek keretében előreláthatóan sor kerül többek között a 4. csonka torony és hozzá kapcsolódó palotaszárny, valamint a külső várrészek újraépítésére és a vár körül vizesárok (csónakázó-tó) létesítésére.

A 2005-2018 között készült várfotók a "Diósgyőri Vár" című bejegyzésben nézhetők meg.

2015. augusztus 20.




Az egyik főlelátó a Vásártér mellett 
Lovagi Tornák tere - küzdőtér, háttérben a vár




Vásártér a Lovagi Tornák tere mellett




PASO (Pannonia Allstarrs Ska Orchestra) koncert

2015. augusztus 2.







2014. december 28.


Lovagi tornák tere három oldalról védett, a diósgyőri vár felé nyitott tér lesz, 
ahol mintegy 3 ezer néző fér el, a színpad hátterét maga a vár adja majd

Télvíz idején is zajlanak a munkálatok


"Lovagi tornák tere" építési területe 2014. szeptember végén a vár mellett
2014. augusztus 30.

Diósgyőri vár újjáépítésének ünnepélyes átadása: 2014. augusztus 30.

2014. augusztus 2.






2014. március 23.  - Uniós fejlesztések nyílt napja
















2013. december 29.  -  I. Várépítő túra a Diósgyőri várban

Felállványozott vártornyok télvíz idején

Az udvarhögy ki felkísért a várba

Épülő kapubejárat, mely a várudvarba vezet

Beépítik a bástyák közötti részeket

Építkezési panoráma képek az észak-nyugati bástyatoronyból



"Nagy Lajos király" és "felesége, Erzsébet" is fogadta a csoportot

Az átköltöztetett várkiállítások (Déryné-ház, turisztikai épület)

2013. november 29.










2013. október 5.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése